Phuketen fejbe vágott a meleg és a pára, dehát mire is számítottunk a monszun idején?! Persze taxival akartak elvinni az AirBnB-s szállásunkig. Nem dőltünk be, inkább vártunk a buszra, ami harmadannyi volt. Közben megismerkedtünk Dan-nal a nyugat ausztrál pszichológus palántával, aki éppen egy európai tripről ért vissza, és lazít még egy hetet Thaiföldön a haverjával, mielőtt hazautazik. Amúgy pókokat és kígyókat gyűjt otthon.

A Köln/Bonn reptérre 6 óra alatt értünk ki, mert olyan speckó vonatjegyet vettünk, ami olcsó volt ugyan, de csak személyvonatokkal mehettünk. Cserébe láttuk a Rajna-völgyét, minden dombon egy várral, ami csuda dolog volt. Bezzeg nálunk a szemét sógorok felrobbantottak mindent, kivéve azt, amit a kurucok robbantottak fel, hogy ne kerüljön a labancok kezére...

Hihetetlen sikertelenséggel és teljesen hatástalanul próbáltuk visszafogni magunkat, hogy ne rúgjunk be nagyon a búcsúbulin. Azonban Katánál (és részben nálam is) bekopogott a másnap. Ami nem is lett volna baj, ha nem az indulás napjára esett volna mindez, vagy legalább rendes, becsületes túrázó módjára már össze lettünk volna pakolva. De nem ez történt.

Nehéz volt az elindulás. Keserédes. Talán ezt mondtam is néhányotoknak, hogy ez egy furcsa műfaj. Szociális figura vagyok, a családomat, barátaimat is nagyon szeretem. Nem egyszerű itthon hagyni mindenkit ilyen hosszú időre. Még akkor sem, ha van Skype. Az sem segített a dolgon, hogy az utóbbi egy-két hónapban mennyi élmény ért minket otthon. Ezer szállal kötődünk ehhez a kis országhoz. A tájakhoz is, de az emberekhez meg pláne. Hiányozni fog/fogtok nagyon.

De másrészt meg is erősített bennünket. Elég erősek a gyökerek, amik ide tartanak. Tudjuk, hogy ha bármi baj történne velünk, egy emberként mozdulna meg nagyon sok ismerősünk, rokonunk és barátunk, hogy segítséget nyújtsanak. Ez azért többet ér, mint bármilyen utasbiztosítás (de azért nyugi, azt is kötünk). Szóval köszönjük nektek azt a rengeteg kedvességet, szeretetet, meg támogató szavakat amivel elhalmoztatok, és ami nagyon megerősített bennünket, hogy jó úton indultunk el.

Na de most már elég a felkavaró érzelmekből! Nézzük mi a helyzet az utunkkal...