Roxburgh, avagy a 2. otthonunk
Két és fél hetet töltöttünk Roxburgh-ban és elképesztően jól éreztük magunkat.
Két és fél hetet töltöttünk Roxburgh-ban és elképesztően jól éreztük magunkat.
Megérkeztünk Kurow-ba, első nagyobb új-zélandi állomásunkra. Bianca hagyott minket aludni, majd a reggelit követően körbevezetett az építkezés területén. Ugyanis egy építkezésbe csöppentünk bele.
Ott hagytam abba, hogy Auckland, nem stoppolunk. Azért döntöttünk végül így, mert kiderült, hogy egy embernek kb. 55 dollár (1 NZD=212 HUF) az átkelés a komppal az északi szigetről, a délire. Ezen felül jön a kajaköltség, amit megeszünk, és elég messze megyünk, szóval jó néhány nap eltelhet addig, amíg elérünk a vendéglátóinkhoz.
Szóval osztottunk, szoroztunk, és kb. 10 perc alatt találtunk egy repjegyet fejenként 80 dollárért Dunedinbe,
Egy kicsit elmaradtunk a beszámolóval az utóbbi időben, mert mindig van mit csinálni, amikor nincs, akkor is. Most írok egy kicsit többet (a lusták csak nézzék meg a képeket). Ott hagytuk el a fonalat, hogy két hét Malajzia. November 6-án szerencsénk volt, mert a hostunk is Kuala Lumpurba ment. De előtte még beszöktünk a lezárt világörökségi helyszínre: a Lenggong-völgyi archeológiai örökséghez.
Egy két részes bemutató keretében körbejárhatjátok velünk azt a gyönyörű helyet, ahol a malajziai két hetünket töltöttük (2016. október 24 - november 6). Életre szóló élmény volt, az biztos.
Régi álmom vált valóra: igazi, érintetlen esőerdőbe tudtam bevetni magam. De hamar rájöttem, hogy azért ez egy kicsit más élmény, mint D. Attenborough filmjeiben gyönyörködni a kényelmes karosszékben.
A malajziai önkéntességünk alatt rendkívül szerencsések voltunk, ugyanis nagyon sok állatot láttunk. A következő bejegyzést azért szerettük volna megírni, mert mindkettőnknek nagyon fontos a természet, a növény- és állatvilág, és szeretnénk, ha egy kicsit ti is belelátnátok a malajziai dzsungel életébe.
A videón a második napon készített gyorsjelentést láthatjátok, vagy inkább hallhatjátok első benyomásainkról.
Thaiföldről hétfő (okt. 24.) reggel 8:20-kor indult a buszunk Malajziába. Összesen 14 órát utaztunk, mire elértük új lakóhelyünket Lenggong város közelében. Az utazás meglepően probléma mentesen zajlott, annak ellenére, hogy többször át akartak vágni a privát busztársaságok. De mi kivágtuk magunkat, és csak is a helyi menetrend szerinti járatokkal utaztunk. Phuketről közvetlenül Hatjaj-ig, majd innen a határig szintén egy minibusszal Padang Besar-ig. A thai-maláj határt gyalogszerrel szeltük át a busz konkrétan az átkelőnél rakott ki minket. A határőrök kedvesek voltak, bár az arckifejezésükből ítélve nem sok magyar útlevelet láttak eddigi életük során. A gond ott kezdődött, hogy majdnem elfelejtettük, hogy ha átlépünk a határon egy órával előre kell állítani az órát! Kényelmesen pakolásztunk 19:10-kor, tudva, hogy a vonatunk 20:20-kor indul. Akkor realizáltuk, hogy baj van, 10 perc van a vonatindulásig, és még maláj rhingit-ünk sincs. Futás!
A maláj pénztárosnő volt olyan jófej, hogy elfogadta a thai pénzünket, még ha keresett is rajta egy kicsit, így sikerült elérnünk a vonatot. A légkondis vonatba teljesen leizzadva érkeztünk, de elértük!
A megérkezésünkkor, az állomáson már várt a fuvarunk, aki felvitt az erdő közepére. Itt találkoztunk először Ladiával, aki vendéglátónk volt szűk két hétig.
A Thaiföldön töltött egy hetünk félig-meddig „turistásra” sikeredett, de Phuketen nem olyan egyszerű nem turistának lenni. Jelzem előre, ez egy hosszabb bejegyzés lesz, legalább 5 perc elolvasni.