Egy újabb bejegyzés Thaiföldön töltött egy hetünk második feléről.

Szóval péntek délelőtt sokáig aludtunk, és csak kora délután indultunk el a Phuket városában található kilátó felé. Itt makákók fogadtak, akik a turisták által felkínált harapnivalóért viaskodtak. Rendkívül mulatságosak voltak, főleg az, amelyik nem volt képes felfogni, hogy az átlátszó palack alján található Fantamaradékot nem tudja meginni, bármennyire erősen nyalogatja is az üveg alját.

Innen szép volt a kilátás, és már láttuk is következő célunkat üldögélni a hegyen. Ugyanis a „Big Buddha” szoborhoz tartottunk, amely a maga 40 méteres magasságával meditált távolba révedően, a sziget délnyugati csücskében. El is indultunk, de előbb útba ejtettünk egy gyönyörű buddhista templomot. Hatalmas szobrok és – rejtélyes módon – teljes kihaltság fogadott bennünket a bejáratnál. A szobrok – mint később megtudtuk – megvilágosodott embereket ábrázoltak, olyan Buddha-követő féléket. Ezeket leginkább a mi szentjeinkhez lehetne hasonlítani, és állítólag valóban létező emberek voltak. Az, hogy éppen melyikhez imádkoznak változó. Attól függően, hogy éppen milyen élethelyzetben vagyunk. Van, hogy bátorságot szeretnénk, van, hogy több türelmet, vagy éppen a halált szeretnénk valamiképp eltolni. Ilyenkor más és más „szenttől” próbálunk iránymutatást kapni. Ezen figurák tisztelte földrajzi helyenként is változik. Valahol azt kedvelik jobban, valahol meg emezt. A templomban egy narancssárgaruhás szerzetes molyolt valamit egy szobornál, mint kiderült aranylapocskákat ragasztgatott rá. Hogy mi célból, nem tudom. Minden esetre jól megnézett minket magának. A szentély köré már csak mezítláb lehetett bemenni. Bent egy nagy Buddha szobor, meg gyönyörű festett falak, úgy tűnt Buddha életének állomásait ábrázolják, valamint a bejárat fölött a thai uralkodók képmásai lestek ránk, de inkább nem részletezem, a képeken úgyis látszik a lényeg.

A templomnéző után megkerestük a városban a buszmegállót, hogy a másnapi járatot a Phang nga nemzeti parkhoz megnézzük. Miután ezzel megvoltunk, végre elindultunk a Big Buddhához, de persze megint nem a fő útvonalon, hanem egy dzsungelen keresztülvivő erdei úton. A robogó nagyon küzdött, mert az emelkedő kb. 30%-os volt. Akkor meg még inkább megörültünk, amikor egyszer csak eltűnt a beton, és egy sáros földúttá alakult a dolog, amit persze a mobilos térkép elfelejtett jelezni. A helyiek segítségét kértük, azt mondták, hogy nem kell sokat szenvedni ezen az úton, menjünk csak tovább, ott lesz Buddha. Megküzdöttünk, de főleg a Honda, Katának sokszor le kellett szállnia, de végül megérkeztünk egy elefántparkhoz, ahol becsatlakoztunk a főútvonalba, és elértük végül szobrot. Ez egy kicsit félkész állapotban volt, de legalább nem kellett belépőt fizetnünk. Az ég színe kezdte jelezni, hogy itt baj lesz, hirtelen minden elsötétült, és nagyon erős szél kezdett fújni. Mire visszaértünk a motorhoz, már zuhogott, de olyan jó monszunosan. Egy ideig vártunk, de aztán beláttuk, hogy nincs értelme sokáig dekkolni, és esőkabátokkal felszerelkezve nekivágtunk az éjszakai sötétnek.

Másnap abszolút kényelmetlen 2 órás buszút után értünk el a Phukettől északra található Phang-nga-ba, ahonnan elég borsos árat fizetve vittek minket ki egy dzsippel a folyótorkolathoz, majd onnan egy két órás motorcsónakos útra. Mivel éppen nem indult túra, és más sem nagyon toporgott a szemerkélő esőben a turistairoda bejáratánál, emiatt kettesben mentünk végig, mosolygós, szakállas csónakosunk egy szót sem beszélt angolul. Az utazás fantasztikus volt, a parkban található úszó szigetek leginkább az Avatar című film lebegő szikláira emlékeztettek. Némán álmélkodva robogtuk végig a mangrove erdőkkel szegélyezett vízi utunkat.

Úgy döntöttünk – és milyen jól –, hogy ha már ilyen messzire eljöttünk, akkor nem megyünk vissza azonnal, hanem sétálunk egy kicsit a környéken, így is tettünk, és a térképről vadásztunk egy csalogató helyszínt: egy újabb buddhista templomot az erdő szélén. Alig érkeztünk meg a kertvárosi házak között vezető úton sétálva, jött egy pickup, teli narancssárgaruhás szerzetesekkel. Azt hittük, hogy kitessékelnek minket, de csak dobtak egy „hello”-t, és a templom belsejébe mentek. Meglestük őket, és kiderült, hogy áldozati ételeket hoztak a templom szellemének. Miután elmentek, körbe néztünk mi is. Feltűnt, hogy sok a kínai írásjel, és a kínai motívum. Ennek magyarázata, hogy Thaiföld ezen részén a buddhizmus kínai ága terjedt el, amely sokkal több képi ábrázolást, szobrot használ.

A buszmegálló felé sétálva a falusias környezetben egy útszéli kajáldát találtunk, ahol megebédeltünk, fejenként 140 (!) forintért. A menü búzacsírában, és tojásban kisütött tofu volt, amit egy 10 éves forma kislány sütögetett. Nagyon finom volt, és szerencsére később sem bántuk meg, hogy ezt a helyet választottuk pihenőnek (mondjuk a felkínált vízből inkább nem ittunk).

A vasárnap már csak készülődéssel, pakolással, pihenéssel telt. Készültünk a másnapi hosszú útra: Malajziába.