Malajziai csodakert

Egy két részes bemutató keretében körbejárhatjátok velünk azt a gyönyörű helyet, ahol a malajziai két hetünket töltöttük (2016. október 24 - november 6). Életre szóló élmény volt, az biztos.

Bocsánat az esetleges ismétlésekért, sokszor vettem újra részeket, mert vagy összeakadt a nyelvem, vagy megtámadtak a hangyák, vagy más akadályba ütköztem, illetve a második részt egy kicsit később vettük fel, és addigra már elfelejtettem, hogy miről beszéltem korábban :S

 

Csodakertbemutatás második kör. Azóta már messze járunk Malajziától, bár ígéretet tettünk magunknak és másoknak is, hogy visszatérünk. Csodálatos dolog ez a permakultúra, a trópusokon meg pláne. Olyan hihetetlen változatossággal találkoztunk, amivel azelőtt sosem. Nincs tél egész évben, olyan érzésünk volt, hogy minden csak terem, és csupán össze kell gyűjteni. Paradicsomi kert volt, de persze azért jó sok munka van mögötte:

Kétszer ettünk a hostunk szerint Malájzia legjobb éttermében, ahol kb. 20 fogás közül válogathattál kedvedre. Eljutottunk a helyi piacra is, ahol - meg kell hagyni - érdekes illatok/szagok terjengtek, de sokkoló volt az a temérdek kínálat, ami ott fogadott minket.

15171252_1357641270935100_7326392182517215139_n.jpg

15253465_1357640890935138_5617231724347076618_n.jpg

15259603_1357640800935147_6430076628286395689_o.jpg

15319236_1357640807601813_911732113040438411_n.jpg

15350538_1357640987601795_8957091432320068607_n.jpg

15356612_1357641094268451_1162039026519998714_n.jpg

15369013_1359022394130321_2363715793133139601_o.jpg

15380387_1357641267601767_9214300999452393441_n.jpg

15390683_1357640897601804_9199286330505047563_n.jpg